Cím:. Three Year, And I'm Still Love U
Banda:. Seventeen
Páros:. SoonHoon / HoZi
Korhtár:. +12
Műfaj:. au, romantikus, ( yaoi )


 ~ JiHoon ~

   Homlokomat a csempének döntve gondolkodtam azon lehet e ettől is rosszabb a hetem, de nem jutottam semmire, úgy voltam vele majd lesz ami lesz. Eddig is így volt, de eddig mindig csak rossz dolgok történtek.

Hétfőn beadandó, dolgozat, felelés. Itthon össze kaptam Hoshival, aminek végképp nem örülök hisz eddig ő tette fényessé napjaimat. De már Ő se. 

Kedden ismételtem dogák, felelések, osztály balhé. Kell ennél több? Ja igen, ugyanis a nap végén ki lettem spécizve. Nem, nem volt elég az osztályban balhézni. Nem, ugyan pff. Menjünk a srác után aki csak véletlenül keveredett bele ebbe az egészbe. És, hogy mi is volt? 

Hh, ajándékot kaptam tőlük. Méghozzá lila foltokat a combomon, az oldalamon s egy felrepedt ajkat. Jó mi? Viszont még aznap megbántam, hogy elmondtam Hoshinak mi is történ hisz idegesen elment itthonról…

Emlékszek csak este jött haza, bebújt mellém s szorosan magához vont. Magával hozta azt a kinti hideget, de nem zavart hisz végre haza jött s velem volt. De csak más nap jöttem rá, hogy miért is volt távol oly' sokáig.

- Miért van rajtad sapka? – kérdeztem tőle kíváncsian, de nem nézett rám csak tovább ült az asztalnál lehajtott fejjel s mintha levegőnek beszéltem volna. – Történt valami amiről nem szeretnél beszélni vagy mi? – kezdtem ideges lenni, hisz tudtommal ha valaki valakinek a párja nem illik azt illetőt levegőnek nézni.

- Nincs semmi, jól vagyok. – mondta továbbra is lehajtott fejjel, s telefonján pötyögött valamit. 

- Miért nézel hülyének? – doboltam idegesen lábaimmal, s figyeltem továbbra a mellettem búslakodó srácot. Csak kicsit megemelte a fejét, s csak ekkor láttam meg amit már tegnap észre kellett volna vennem. Hirtelen indulatból lekaptam a fejéről a sapkát, s elém tárul egy olyan látvány amitől szemeim csak könnybe lábadtak.

- Hogy? Miért? – kérdeztem fogaim közt kipréselve a szavakat. 

- Teljesen mindegy, jól vagyok. Nincs semmi bajom, ez meg majd elmúlik. – mondta ingerülten.

- Megmondtam, hogy nem kell tenned semmit! Miért mentél el? Miért kellett magad össze veretned?! Megőrültél?! És ha nagyobb baj lett volna?! Ha ájulásig ütnek?! – mondtam immár elcsukló hangon. 

- Érted megéri, de nem értem miért akadsz ki ennyire. Megkapták amit érdemeltek. – mondta felállva, mire csak vettem egy mély levegőt és én is felálltam majd mikor indultam volna fel a szobámba elkapta csuklómat.

- Hagyj, csak hagyj békén. – jelentettem ki könnyeimmel küszködve, s kirántva csuklómat kezei közül mentem fel szobámba. Bezárkóztam, s zokogni kezdtem. A bejárati ajtó csapódását hallottam, aznap láttam utoljára Hoshit.

És eleget tett kérésemnek, egész héten kerültük egymást. Nem szóltunk egymáshoz, s még csak rá se néztünk a másikra. 

  Minden éjjel sírva aludtam el, s kipirosodott szemekkel keltem. Nem kicsit viselt meg a Vele való össze veszés, ez meglátszott az egész heti viselkedésemen. Nem tudtam figyelni, nem tudtam enni, nem tudtam aludni, csak forgolódtam. Aztán mar azt vettem észre, hogy reggel van. kialvatlanul mentem iskolába. Nem szóltam senkihez, még a tanárokhoz se. Ha felszólítottak is csak hallgattam, s az ablakon bámultam ki. Bevallom egy pillanat erejéig az öngyilkosság is megfordult a fejemben, de ez amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozott is.

Mindenki aggódott, a barátaim, a szüleim akik valami csoda folytán értesültek a dolgaimról, és még a tanárok is aggódtak. Hh, bizonyára tőlük tudják a szüleim is. Anyám mindennel próbált felvidítani, több kevesebb sikerrel. Ezért egy idő után feladta, apám is próbálkozott. Közös programokat szervezett, értékeltem az igyekezetét de bevallom semmit sem ért. Az életkedvem továbbra is egyelő volt a nullával, és a hiánya csak fokozta ezt a dolgot.

~~~~~~~~

  Két hét telt el, s még mindig semmi… továbbra is szünetelünk. Őszintén minden reményem feladtam azzal szemben, hogy valaha ki is békülünk. 

 A konyha asztalnál ültem, s ittam szokásos kávémat mikor anyám mosolygós alakja tűnt fel az ajtóban. Készült valamire, valamivel ami " feldobhatna ", de jól tudom. Nem így lesz.

- Mit szeretnél? - pillantottam fel rá, s ismét beleittam langyos kávémba, hh még ez is kihűl... Kezdem úgy érezni, hogy tényleg minden ellenem van. 

- Lehetnél kicsit pozitívabb, ha ennyire bánkódsz Soonyoung után miért nem hívod fel vagy beszélsz vele meg egy találkozót? - s amint kiejtette Hoshi nevét hirtelen félrenyeltem. Éreztem, hogy ismét össze szorul a torkom, és könnybe lábadnak szemeim.

Miért kell folyton felhoznia nekem Őt? Mikor tudja mennyire bánt, hogy nem beszélek vele, hogy Ő se se én nem keresem. Nem keressük egymás társaságát...
- Megkérhetlek, hogy menj haza? Egyedül akarok lenni, igen megint. - néztem anyámra, aki csak lemondóan sóhajtott egyet, egy aprót bólintott majd felöltözve elhagyta lakásomat.

Fájt minden egyes pillanat, amit nélküle töltöttem. Ő valószínűleg otthon van az anyjával, és lehet már csak akkor fogom látni mikor jön összepakolni a cuccait. Azzal a mondattal " Végeztünk Jihoon- ah, haza költözöm. "

Viszont, ha valóban így lesz abba bele fogok halni...Valóban ennyi lenne, ami köztünk volt? Ennyi lett volna két év? Istenem ennyire ellenék keseredve? Mit tehetnék a hiánya ellen? Lehet tényleg nem kellene ennyire búslakodnom, és picit túltennem magam ezeken a dolgokon? De mégis ki az a személy, aki túltudja magát tenni azon, hogy a kedvese csak úgy elment és azóta nem beszéltek? Megint kezded Lee Jihoon megint...

Telefonomat kezembe vettem, s egyik jó barátom Jeonghan számát tárcsáztam. Kérlek, csak most ne csináld azt amit általában...

- Igen? - vette fel végre, s szólt bele a készülékbe. - Úristen Jihoon! Rég beszéltünk, hogy vagy? - kezdett el hirtelen aggódni, main akaratom ellenére is elmosolyodtam.

- Hazudnék ha azt mondanám jól vagyok, na de várjunk ki vagyok hangosítva? - teszem fel hitelen kérdésem, hisz durván visszahallottam magam.
- Csak Minghao is itt van, de mindegy... Miért hívtál? - kérdi meg, hangján hallottam a kíváncsiságot. Nem is Ő lenne.
- Gondoltam... Találkozhatnánk vagy valami ilyesmi...Tudod, rájöttem, hogy lehet Hoshi többet nem is fog keresni...Én pedig nem várhatok örökké..Inkább már most beletörődök ebbe. - mondtam neki. Eskü mint valami rossz nyálas filmben, csak annyi hogy ez a rút valóság. Itt nincs olyan, hogy happy end vagy bármi.

- Öltözz ki, és találkozunk a parkban. - tudta le ennyivel, ami nekem iszonyat gyanús volt. De nem törődtem vele.

Később üzenetben leírta, hogy mikorra hol is legyek. És rá kellett jönnöm, hogy nem is volt annyi időm mint én azt hittem. 

Gyorsan kikészítettem ruhámat, ami csak öltönyből állt ugyanis Jeonghan el akar vinni valami étterembe ami most nyílt. Ezután elmentem lezuhanyozni, hajamat megmostam hajam, majd törölközőmet derekamra tekerve kezdtem neki a fogmosásnak is.

~~~~~~~~~~~

  A megbeszélt időre, s helyre igyekeztem. Igazából így is késésben vagyok jó öt perc még nem a világ, de utálom ha várnak rám. Főleg, hogy étterembe megyünk.

Amint befordultam a megfelelő ösvényen megpillantottam egy ismerős alakot. Lábaim hirtelen a földbe gyökereztek, s azt is elfelejtettem miért is jöttem. Nem.. Nem lehet...

Lassan indultam meg a személy felé, s amint egyre biztosabb lettem abba, hogy valóban Ő e az. Lépteim megszaporáztam, s hátulról átkaroltam. Majd csak annyit éreztem, hogy megfordul ölelésemben így mellkasának döntöttem homlokom majd halk sírásba kezdtem. Orromat megcsapta jellegzetes illata, s védelmező karjaival ismét átölelt.

- Semmi baj Jihoonie... - hallottam meg nyugtató hangját, majd csak hátamat kezdte el simogatni minek hatására valamennyire sikerül megnyugodnom.

- Hiányoztál. - suttogtam, s lassan ellépve tőle felnéztem azokba a gyönyörű szemeibe.

- Te is nekem, nagyon...Üljünk le... - mondta nekem s mintha kicsit zavarban lett volna. Látszott rajta, hogy ideges, amit nem tudtam hova tenni.
Leültem vele a padra, majd csak vállára hajtottam fejem, lassan összekulcsolta ujjainkat s egy apró puszit nyomott hajamba. Túl tökéletes volt minden, Ő pedig túl ideges. Valami nem stimmelt, de nem volt merszem rákérdezni, hogy vajon mi bánthatja. 

- Sajnálok mindent, én tényleg.. Nem kellett volna akkor bele avatkoznom, nem kellett volna majdnem két hétig szenvedned... Én tényleg sajnálok mindent. - a szavak csak úgy ömlöttek belőle... Nekem pedig egy hatalmas kő esett le a szívemről, hisz van remény.

- Ha nem küldelek el, akkor nem mentél volna el... De mindegy.. Én is sajnálok mindent többet, ne hagyj magamra... - nézek fel rá hirtelen s megrázom fejem.

- Nem foglak...Viszont kérdezni akarok egy pár dolgot. Még mindig velem képzeled el a jövőd igaz? - kérdezte mire csak bólintottam. - Még akkor is ha olykor elviselhetetlen vagyok? - kérdi meg én pedig nevetve gyengéden vállba csapom. 

- Mindehogy, de most már bökd ki mi van. - mondom nevetve, ő pedig csak vett egy mély levegőt.

- Tudod e milyen nap van? - kérdi meg én pedig gondolkodni kezdek mikor hirtelen le esett, hogy milyen nap van. S látva kétség beesett arcom csak megrázza a fejét. - Akkor dupla meglepi lesz. - mondja nevetve. - Lee Jihoon, mivel ma három éve, hogy boldogítjuk egymást. És még mindig ugyanúgy szeretsz az összes hülyeségemmel. Nem is tudom, hogy mondjam... Fejben könnyebb volt. - mondja zavartan nekem pedig már most könnyek szöknek szemeimbe. - Jihoon –ah, te vagy a Mindenem, mással nem igen tudnám elképzelni az életem. Lee Jihoon, mond hozzám jössz? - teszi fel végül a kérdést ,mire csak nyakába borulva zokogni kezdek.

- Ez egy igen? - kérdi meg, mire csak bólogatni kezdek.

- Ez egy igen Soonyoung. - mondom mosolyogva, s arcára simítok. - Szeretlek. - mosolyodom el.

- Mindennél jobban. - mosolyodik el Ő is, s állam alá nyúlva egy gyengéd csókba hív.
Nem hittem volna, hogy ezen a héten bármi jó is lett volna erre? Kibékülök Soonyounggal, akivel immár három éve együtt vagyok, és megkérte a kezem.

A nyáron megtartjuk az esküvőt, hisz pont akkor fejezzük be mind az iskolát. Cselesen elrendezett mindent, Jeonghannál is ott volt. Végig, tudta mi van velem... És úgy is törődött velem miközben nem beszéltünk. Nem kívánhatnék tőle jobb embert. Soha.

Na sziasztok! Itt is lennék egy SoonHoon Oneshottal, ugyanis én nagyon ritkán találkozom SVT párosokkal írt ficiket ( a hetero még ritkább). Ezért úgy gondoltam miért ne írhatnék egyet? ( Bár nem ez lesz az utolsó )de visszatérve, tény nem lett a legjobb ,de még vissza kell rázódnom a blogolás világába, meg minden ilyen dologba. És türelmet kell kerítenem ahhoz, hogy ne kapjak idegbajt ha leáll a gép és újra kell írnom.

Mindenesetre, remélem nem volt a legborzasztóbb é olvasható volt. Az elírásokat nézzétek el, reggel kipihentem kijavítom őket. Ha tetszett ne felejtsetek kommentet hagyni ^^